2016. március 23., szerda

Argentína, 12. nap Perito Moreno gleccsertúra

El Calafate felett ragyogott az égbolt. A reggeli napfények azt súgták, hogy szép időnk lesz, az időjárás előrejelzés azonban óv intett az elbizakodottságtól, így aztán felkészültünk a zord körülményekre - elvégre a gleccserekhez túrázunk. 
Sofőrünk előállt a megbeszélt időpontra, bepattantunk az itt nagyon népszerű Ford Ecosportba, és elindultunk a gleccserek felé. Ahogy közeledtünk, a felhők egyre jobban beborították a látómezőt. A NP bejáratánál volt a végállomás. Itt épült egy látogatóközpont különböző kiszolgáló létesítményekkel, étteremmel. Amint a gleccsert övező kilátósétányhoz értünk, eleredt az eső, és valóban hideg volt - úgy 4-5 fok lehetett, nagyon fel kellett öltözni. Ennél a kilátónál több helyszínen is kiváló panoráma nyílott a Perito Moreno gleccserre, így messziről láthattuk ezt a grandiózus jégtömeget, s hallhattuk, milyen robajjal szakadnak le róla a méteres jégtömbök. 




  Délután, a megbeszélt időpontra visszaérkezett sofőrünk, aki átvitt minket a gleccser azon oldalára, amelyről megkezdtük a különleges minitúránkat. Ez egy általános eligazítással kezdődött, ahol ketté vették a csoportot, angol nyelvet kérő, ill. spanyol nyelvű szakaszra. Mi természetesen előbbibe kértünk befogadást, így mindent értettünk abból, amit a NP szakembere elmondott a gleccserek kialakulásáról és tulajdonságairól. 
Nekivágtunk a másfél órás sétánknak, amit a Perito Moreno gleccser hátán tettünk meg, egy erre a célra kialakított speciális vaspapucsban. Láttunk kék színű tölcséreket, amelyek néhol 6 méteres mélységet is elértek, színüket a jég tömörsége adta. A túravezetőnk mesélte, hogy rengeteg fényképezőgépet és telefont nyeltek már el ezek a képződmények, amelyektől aztán örökre elbúcsúzhattak tulajdonosai. Fogta is mindenki szorosan a készülékét, nehogy maga is pórul járjon. :) A túra végéhez közeledvén jött aztán a meglepetés: egy-egy poharakkal teli asztalhoz érkeztünkahol a két derék túravezetőnk nekiállt dolgozni. :) Amíg az egyik csákánnyal jeget tört a gleccserből, addig a másik whiskyvel töltötte tele a poharakat. Ez volt aztán a gleccser-élmény! Sosem gondoltam volna, hogy valaha egy gleccser hátán fogok whiskyt iszogatni egy holland párral és egy Tottenham szurkoló angollal.
E nagyszerű nap zárásaként pastát vacsoráztunk közösen, kiváló argentin Malbec borral kísérve.     




 









2016. március 22., kedd

Argentína, 11. nap Utazás Saltából Buenos Airesen át El Calafate városába

 Egy rövid alvás maradt még Saltában, mert kora reggel már kelnem kellett, hogy elérjem a Buenos Airesbe tartó repülőjáratot. Felszálltam a helyközi buszjáratra, amelyen nem kevesen utaztak, hiszen a szomszédos településekről velem ellentétben munkába indultak, kicsit furcsán is néztek a hátizsákos fiúra a helyiek. Az El Calafate-ba tartó járatom indulásáig maradt még két órám a fővárosban, így elmentem még egy rövid sétára a tengerpartra. Mivel nem voltam túl kipihent az állandó utazások után, gondoltam, hogy azt a kis időt, amíg le nem szállunk Patagóniába, alvással töltöm, de egy kedves argentin pár megakadályozott benne. A hölgynek ugyanis rögtön feltűnt, hogy nem vagyok odavalósi, és szeretett volna hosszasan kifaggatni, ki vagyok, honnan és miért jöttem, tehát kíváncsiak voltak rám és folyamatosan szóval tartottak. Így az alvásból nem lett semmi, ellenben meghívtak magukhoz La Platába, ha az életben egyszer még visszatérek Argentínába. 
 Leszálltam tehát az El Calafate-i reptéren, ahonnan kisbusz vitte a turistákat a városközpontba, Mindenkitől megkérdezték, hová akarnak utazni, és annak megfelelő, legközelebbi helyszínen tették ki az utasokat. Így aztán hamarosan meg is érkeztem az előre lefoglalt hostelbe. Alig hogy bejelentkeztem, a másnapi gleccsertúrát illetően rögtön kapcsolatba kerültem egy holland párral és egy angol sráccal, akik költséghatékonysági okokból újabb társat kerestek maguk mellé az útra. Gyorsan meg is beszéltük a másnapi utazás részleteit, és a hostel által alkalmazott srác is nagyon készséges volt a túra szervezését illetően. Mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki anyagilag, végigtelefonálta az összes ismerős taxist és fuvarszervezőt másnapi kirándulásunk érdekében. Így aztán kaptunk egy viszonylag baráti. 2000 pesós ajánlatot, amiben benne volt a sofőr fizetése (550 peso), a nemzeti park belépője (260 peso), és a vezetett minitúra a Perito Moreno gleccseren (1200 peso).         

2016. március 21., hétfő

Argentína, 10. nap, Purmamarca és a Cerro de los siete colores - Salinas Grandes

 A reggelinél elköszöntem lakótársaimtól, és Elkével, egy holland lánnyal Purmamarcába utaztam. A kicsiny, barátságos településra ráborul a Cerro de los Siete Colores, ez a csodaszép, sokszínű hegyvonulat, amely köré kiépítettek egy nagyszerű sétányt. Így a látványos formákat minden irányból megszemlélhettük, sok-sok színes képpel gazdagítva az eddigi bőséges galériát. 

 Kora délután befizettünk egy kisbuszos kirándulásra a Salinas Grandeshez. Ez egy fantasztikus természeti képződmény, egy sósivatag a vulkanikus hegyek által övezve, amely szinte tengerként terül el több ezer méter magasban. Jó órás, vagy talán még hosszabb utazás várt ránk egy szerpentinekkel tűzdelt útvonalon, mközben messze 4000 méter feletti magasságokba érkeztünk. Volt is egy mérföldkő az egyik kanyarban felállítva, amely mutatta az aktuális magasságot. Mindenki itt fotózkodott - ezt tettem volna én is, de a memóriakártyám valamiért megbolondult, és nem tudtam egyetlen normális képet sem készíteni. Nos, mikor megérkeztünk a Salinas Grandes parkolójába, sofőrünktől elkértem a napszemüvegét, hiszen annyira vakított a nap, hogy az szinte kiégette az ember szemét. Itt ismerkedtem össze Katharinával, a német lánnyal is, aki csaknem négy hétre érkezett ide, Argentínába az egyik barátjával, és az Erasmus keretén belül Rómában tanul, miközben spanyol barátja van. Jókat nevettünk együtt, elmesélte, hogy mennyire szereti a spontaneitást, semmit sem tervez meg előre. 
 Mondanom sem kell, lenyűgözött a látvány, a hófehér sósivatag. Talán egy órát, ha eltöltöttünk itt, mindenki kedvére szelfizhetett, s aki akart, megivott egy jó kávét vagy sört a büfében. Visszatérve Purmamarcába én el is búcsúztam az ismerősöktől, mert a mikrobusszal továbbutaztam Jujuyba, ott pedig átszálltam a Saltába induló BALUT-járatra. Már éjfél volt, mire visszatértem a Loki Hostelbe.